Megtévesztett rovaroktól az innovációig

Ki gondolná, hogy lehet bármi közös egy temetőben és egy lovastanyában? Pedig mindkét helyszínen olyan jelenségeket figyeltek meg az ELTE Környezetoptika Laboratórium munkatársai, melyek elsőre humorosnak tűnhetnek, később azonban fontos, a gyakorlatban is hasznosítható felismerésekhez vezettek. Az Annals of Improbable Research rendezésében 1991 óta átadott IgNobel-díj is épp a mosolyt fakasztó, ám egyúttal gondolatébresztő és fejtörést okozó kutatásokért jár. A 2016-os 10 díjazott között volt a fenti kutatócsoporttal dolgozó hét magyar, egy svájci és egy svéd kutató két közös cikke is. Az első tanulmányban a kiskunhalasi temetőben megfigyelt szitakötők rejtélyes viselkedésének okait keresték a kutatók. Horváth Gábor, Kriska György és kollégáik többször is figyelemmel kísérték, amint számos különböző szitakötőfaj egyedei vonzódtak a fényes fekete sírkövek vízszintes felületeihez, míg a világos sírkövektől távol maradtak. Olykor oda-vissza szálltak a sírkő felett, de gyakran meg is érintették annak felületét, néhányuk pedig sütkérezett a sírkövek melletti ágakon. Egy másik szitakötő megjelenésekor a már ott lévő egyed megtámadta a betolakodót vagy próbált párzani vele. A kifejlett szitakötők természetes körülmények között csak vizeknél mutatnak ilyen territoriális és reproduktív viselkedést. Mivel sok vízirovarhoz hasonlóan a szitakötők is képesek érzékelni a fény polarizációs tulajdonságait és a felszínéről tükröződő erősen és vízszintesen poláros fény alapján ismerik fel a vizet, a kutatók azt feltételezték, hogy a temetői példányok viselkedésében is fontos szerepe lehet a sírkövek polarizációs sajátságainak. A képalkotó polarimetriai vizsgálatok alátámasztották, hogy a vízhez hasonlóan a fényes fekete sírkövek vízszintes felületeiről is erősen és vízszintesen poláros fény tükröződik. A sírköveknél látott szitakötők viselkedése tehát azért egyezik a természetes vizeknél élő szitakötőkével, mert a sötét felületek a vízhez való optikai hasonlóság révén megtévesztőek számukra. A világos, érdes sírkövek ezzel szemben nem vonzzák őket, hisz az azokról visszaverődő fény gyengén és nem vízszintesen poláros. Később más mesterséges sötét felületekről is kiderült, hogy a polarizációs hasonlóság miatt megtévesztik a vízirovarokat, ami a poláros fényszennyezés fogalmának megszületését eredményezte. A kutatók választásos terepkísérletekben is vizsgálták a szitakötők fekete és fehér fényes fóliákhoz és matt szövetekhez való vonzódását. A talajra terített tesztfelületek közül azonban a fényes fekete a szitakötőkön kívül a közeli lovas laktanyáról oda repülő bögölyöket is feltűnően vonzotta. E megfigyelés a vizet kereső hím és nőstény bögölyök polarotaxisának, azaz vízszintesen poláros fényhez való vonzódásának felfedezéséhez vezetett. A további részletek feltárása gödi és szokolyai lovastanyákon folytatódott, ahol a kutatók megfigyelték, hogy a bögölyök jóval gyakrabban zavarják a barna és fekete lovakat, mint a fehéreket. Beragacsozott lómakettekkel végzett választásos terepkísérletekkel meghatározták, hogy egy fekete ló akár ötször annyi nőstény bögölyt is vonzhat, mint egy fehér. Mivel a bögölyök állandó zaklatása és vérszívása az olykor maradandó sebek ejtésével és számos kórokozó hordozásával nagy károkat okoz a lótartóknak, nagy az igény a bögölyök ritkítására és távol tartására. A kutatás alapján a szerzők azt javasolták, hogy a sötét szőrű lovakra védelmük érdekében érdemes fehér lóruhát húzni. Később az is kiderült, hogy a fekete-fehér csíkos (és a tarka foltos) felületek még a homogén fehéreknél is kevesebb bögölyt vonzanak, ami a zebracsíkok szerepét firtató régi rejtély egy lehetséges új magyarázatát szolgáltatta, továbbá a bögölyök ellen védő zebracsíkos lóruha piacon való megjelenését eredményezte. Az IgNobel-díjas kutatások hasznosságát az is igazolja, hogy mindebből több szabadalom is született: három különböző lineárisan poláros fénnyel csalogató bögölycsapda, illetve a poláros fényszennyező felületek vonzóképességének csíkozással való csökkentése.

A cikk az Élet és Tudomány 2016/40. számában jelent meg.