emlősök
Évmilliók alatt állhat helyre a most kihaló emlősök helyén tátongó űr
Óriásszarvas, erszényes oroszlán, kardfogú tigris, gyapjas mamut, óriáslajhár – megannyi kihalt faj, mely számos más emlős mellett földtörténeti léptékben nézve a közelmúltban – jó eséllyel az emberi terjeszkedés következtében – tűnt el a Föld nevű bolygóról. Az előttünk álló 50 évben számtalan veszélyeztetett emlős, így a keskenyszájú orrszarvú is alighanem az ő sorsukra fog jutni, és sajnos az is elképzelhető, hogy az elefántok sem érik már meg a következő évszázadot, szintén az emberi tevékenység miatt. Ha ez a tömeges kihalás néhány évtized alatt valóban bekövetkezik, a kihalt fajok helyén tátongó űr betöltéséhez a természetnek még a túlzottan optimista szcenáriók szerint is 3-5 millió évre lenne szüksége. A sokkoló adatok mellett azért egy aprócska jó hír is van: a kutatók által használt – az emlősök evolúciós kapcsolatait és testméretét is tartalmazó – modell a leginkább veszélyeztetett fajok és a legsürgősebb természetvédelmi teendők gyors azonosítására is használható, ami talán enyhíthetné a kialakult helyzetet.
Davis et al. (2018) Mammal diversity will take millions of years to recover from the current biodiversity crisis. Proceedings of the National Academy of Sciences, article no. 201804906.
Az emlősök napi ritmusát is megzavarta az ember
Régóta tudjuk, hogy sok esetben az ember puszta jelenléte is zavarja a vadállatok viselkedését, holott a mezőgazdasági és bányászati tevékenységek, a terjeszkedő utak és települések, valamint a túrázás és hegyi kerékpározás nem minden esetben jelentenek közvetlen veszélyt az állatokra. Az emberi terjeszkedés napjainkra azonban olyan léptékűvé vált, ami egy új tanulmány szerint már az emlősök napi ritmusára is mérhető hatást gyakorol.
A kameracsapdák és nyomkövetők által rögzített adatokat és a közvetlen terepi megfigyeléseket egyaránt feldolgozó vizsgálat során a kutatók hat kontinens 62 emlősfajának viselkedési reakcióit hasonlították össze az emberi zavarás mértékének függvényében, az eredmények pedig túlzottan is összecsengenek. Úgy tűnik ugyanis, hogy a zavart élőhelyeken az egykilós oposszumtól a szürkületkor aktív szürke farkason át a közel négy tonnás afrikai elefántig világszerte
minden vizsgált faj egyre inkább igyekszik nemcsak térben, de időben is elkerülni az embert.
Így az az állat, amely természetes körülmények között nappal és éjszaka fele-fele arányban lenne aktív, az emberi zavarásnak kitett területeken tevékenységeinek 68 százalékát már inkább éjjel végzi. És mivel a nagyobb testű állatok élettere nagyobb valószínűséggel fed át az ember által elfoglalt területekkel, esetükben az éjszakai életmód felé történő eltolódás még erőteljesebb.
A vadvilág nappali aktivitását befolyásoló, globális léptékben tetten érhető emberi hatást ily módon most számszerűsítették először, az időbeli eltolódás potenciális negatív következményei közt pedig a növekvő sebezhetőség, a fokozott verseny, az állatok igényei és a környezet adottságai közti eltérések, valamint a táplálékláncban bekövetkező változások is említhetők.
