Kép

Az évtized világító felhője

Igen ritkán fordul elő, hogy a kékes színben pompázó sávok, fodrok és hullámok hazánkból is annyira nagy kiterjedésűek és fényesek legyenek, mint július 2-án hajnalban. Bár első ránézésre nagyon hasonlítanak a mindennapokból ismert, „hagyományos” felhőkre, az éjszakai világító felhők (noctilucent clouds, NLC) valójában teljesen mások. Míg előbbiek 10 kilométer alatt, a troposzférában jönnek létre, addig az utóbbiak 80-85 kilométeres magassághoz, azaz a mezoszférához köthetők, ennek megfelelően ezek Földünk légkörének legmagasabban kialakuló felhői. Mindebből az is következik, hogy a zavartalan megfigyeléshez tiszta égbolt is szükséges, máskülönben az alacsonyabb felhők eltakarják előlünk a különleges tüneményt. Az éjszakai világító felhők rendkívül apró, 0,03-0,15 mikrométer átmérőjű vízjégkristályokból épülnek fel, melyek az igen alacsony páratartalommal bíró mezoszférában kizárólag nyáron alakulhatnak ki, amikor a hőmérséklet -140 °C alá kúszik. A földfelszínről

este fél 10 és 11, illetve hajnal fél 3 és 4 óra között pillanthatjuk meg

a jelenséget, a felhőt alkotó jégkristályok ugyanis ekkor verik vissza a horizont alatt -6 és -16 fok között járó Nap fényét. Mindez persze csak egy elméletileg lehetséges időtartam, a világító felhők tényleges feltűnésére nincs garancia. De a legelszántabbak előbb-utóbb szerencsével járnak – ha idén már nem, legfeljebb jövőre.

Farkas (2011) Nyári éjszakák látványos légköroptikai jelenségei: az éjszakai világító felhők. Fizikai Szemle 61 (4) 114-117. Témában írt beszámolóim a National Geographic és az Index.hu oldalán.