Kr.e. 200 körül a kínaiak jöttek rá, hogy a természetes üregeket is tartalmazó bambuszrudak korábban ismeretlen célra is használhatók. Amikor ugyanis a bambuszt tűzre vetették, annak levegővel teli üregei felforrósodtak és szétrobbantak, a növény belsejében csapdába esett levegő villámgyors szétterjedése pedig mindeközben fülsüketítő robajjal is járt. Ettől kezdve már csak a mérnökök leleményességén és a helyes receptúrák kidolgozásán múlt, hogy a ma létező lenyűgöző tűzijátékok és az iszonyatos pusztításra képes bombák is testet öltsenek.
A lőpor első változatát szintén a kínaiak fejlesztették ki a 7. század körül, méghozzá faszénből, kénporból és salétromból. Az összekevert robbanószert először csak bambuszrudakba töltve használták, hogy a tűzre dobott növény – pusztán csak szórakozásból vagy a bosszantó szellemek elriasztása végett – nagyobbat szóljon. A technológia elterjedésével azonban a vegyészek és mérnökök más anyagokat, például lítiumot, rezet és nátriumot is adtak a lőporhoz, amivel a mai modern tűzijátékokhoz hasonló színpompás robbanásokat is elő tudtak idézni. Az alapelv – miszerint megfelelő anyagok instabil keverékét egy zárt térbe sűrítjük, majd pedig hevítjük vagy összenyomjuk – számos más célra is használható: ez hajtja autóinkat és űrbe küldött rakétáinkat, de ez süti el a lőfegyvereket is.
Még több érdekesség a National Geographic 100 zseniális gondolat különszámában olvasható.
tudomany.blog 