Kép

Fontos érzéküket veszíthetik el a halak

A szárazföldi élőlények a légnemű anyagokat szaglással, az oldott anyagokat pedig ízleléssel érzékelik, a halak azonban a szaganyagokkal is oldott állapotban találkoznak. Szaglásuk az orrtájékon elhelyezkedő páros szaglógödör csillószőrős érzéksejtjeinek megfelelő működésén múlik, melyekkel egyes szaganyagokat már igen kis koncentrációban és nagyobb távolságból is megérezhetnek.

A halak életében ez a képesség létfontosságú, hiszen szaglásuk segítségével keresnek táplálékot, jellegzetes szaganyagok alapján azonosítják fajtársaikat és kerülik el a ragadozókat, de így védik élőhelyüket és így találnak megfelelő ívóhelyeket is.

Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerzői először tették fel a kérdést, hogy vajon a világtengerek folyamatosan növekvő savasodása befolyásolhatja-e ezt a halak számára oly fontos képességet. A kérdés megválaszolása érdekében a kutatók fiatal farkassügérek (Dicentrarchus labrax) viselkedésváltozásait figyelték és hasonlították össze a mai és a század végére jósolt szén-dioxid szint mellett. A vizsgált halak a savasabb vizekben gyakran mutatták a szorongás jeleit, kevesebbet úsztak, emellett pedig jóval kevésbé reagáltak a ragadozók közeledtét jelző szagok megjelenésekor. A változásokat idegrendszeri szinten és a szaglásért felelős gének szintjén egyaránt tetten érték. A jelenség hátterében az állhat, hogy az illatmolekulák savasabb közegben máshogy érintkezhetnek a halak szaglóreceptoraival, ami csökkenti a különböző szagingerek megkülönböztetésének lehetőségét.

A század végére tehát várhatóan sokat romlik majd a pikkelyesek szagérzékelése, ami túlélésüket tekintve jelentős veszélyekkel járhat. A most feltárt probléma ráadásul nagy valószínűséggel más fajokat is érint majd.

Porteus et al. (2018) Near-future CO2 levels impair the olfactory system of a marine fish. Nature Climate Change 8 737-743., Harka-Sallai (2007) Magyarország halfaunája. Kép: Wikimedia Commons.

Cikkem a National Geographic honlapján.

Kép

Gyarapodó halbajok

A melegedő klíma következtében emelkedő átlagos vízhőmérséklet, a vizek növekvő párolgása és csökkenő oldott oxigénszintje várhatóan számos hatást gyakorol majd a halak élettani folyamataira, amik pedig a tógazdaságok és horgászvizek üzemeltetőinek egyaránt pénzügyi kockázatot jelenthetnek. A megnövekedett párolgás már akkor is 2-3 százalékos növekedést okozhat a termelési költségekben, ha a víz ára nem drágul. Márpedig egyes éghajlati szcenáriók szerint a jövőben akár 40 százalékkal is növekedhet a vízhiány, mely a kereslet növekedését és így a víz árának emelkedését is magával vonja. Végeredményben sokéves átlagban ugyan nőhet a halgazdaságok profitjának várható értéke, az egyes években jelentkező időjárási szélsőségek jelentős profitkieséssel járhatnak.

Hasonló pénzügyi kockázatot jelentenek a távoli országokból betelepített halakkal együtt behozott halbetegségek is,

melyek felismerését a halak tünetszegénysége is nehezíti. Ezekre a betegségekre ugyanis a hazánkban előforduló halfajok sokkal fogékonyabbak, gyógyításuk pedig kizárólag megfelelő szakmai felügyelettel és igen nehézkesen oldható csak meg.  A halbetegségek visszaszorításában sokat segíthetnének a korszerű állategészségügyi ismeretekkel kapcsolatos szakmai továbbképzések, továbbá a halbetelepítésekkel kapcsolatos szigorúbb ellenőrzések.

Beszámolóm a VIII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozóról a Szent István Egyetem honlapján.

Kép

Mai menü: a szomszéd kölyke

Az állatvilágban számos olyan eset ismert, ahol a felnőtt egyedek előszeretettel falják fel fajtársaik utódait, sőt némelyek még saját ivadékaikat sem vetik meg, és azokat is elfogyasztják. De vajon honnan tudhatják biztosan, hogy saját vagy idegen ivadék került-e terítékre? Korábban már kimutatták, hogy egyes kannibalizmusra hajlamos felnőtt halak meg tudják állapítani az egy helyen élő rokon és idegen utódok arányát, ám ezidáig még nem bizonyították, hogy egyetlen különálló embrióról el tudják-e dönteni, hogy hozzájuk tartozik-e vagy sem. Kanadai biológusok most ennek jártak utána. A kutatók egy olyan fogaspontyalakúak közé tartozó kannibálhal (Kryptolebias marmoratus) viselkedését vizsgálták, amely természetes körülmények között a mangrove sós vizébe helyezi önmagával genetikailag azonos ikráit. A laborkísérletek során mindig csak egyetlen embriót vezettek a felnőtt halak elé, melyek az apró jövevényeket észlelve nyomban azok szorgos tanulmányozásába kezdtek. A korábban szigorú böjtre is fogott teszthalak ráadásul még hevesebben, akár hétszer gyorsabban reagáltak a védtelenül érkező embriókra. A szülők azonban meglepő módon csak az idegen fajtársak utódait fogyasztották el, sajátjaikat nem bántották. Az eredmények szerint tehát ezek a kannibálhalak már a fejlődés egy igen korai szakaszában járó magányos embrióról is el tudják dönteni, hogy saját vagy idegen sarj-e, amiben a kutatók szerint kémiai jelek segíthetik az állatokat. Ám hogy miként, az még kérdéses.

Wells & Wright (2017) Do not eat your kids: embryonic kin recognition in an amphibious fish. Behavioral Ecology and Sociobiology 71: 140. Fotó: Wikipédia

Cikkem a National Geographic honlapján.

Kép

Időutazó biológusok

A klímaváltozás élővilágra gyakorolt hatásait korábban csak néhány kiválasztott faj esetében, és csupán rövid ideig vizsgálták. Bár az így kapott eredményekből igazi kihívás teljes közösségekre vonatkozó megállapításokat tenni, a kutatók már e rövidtávú vizsgálatok alapján is előrevetítették a halak biológiai sokféleségének jövőben várható csökkenését. Az erre vonatkozó közvetlen bizonyítékokat azonban csak a közelmúltban sikerült megtalálni.

Ivan Nagelkerken és kollégái kiváló ötlettel álltak elő: az új-zélandi White-sziget partjai mentén olyan természetes laboratóriumban végeztek megfigyeléseket, ahol az évszázad végére az óceánok felszínén várhatóhoz egészen hasonló körülmények uralkodnak a vulkáni kigőzölgések aktív működése miatt. A kísérleti helyszín azért is optimális, mert a víz kémhatása a kigőzölgésektől körülbelül 25 méterre már hasonló az óceánokban ma jellemző értékekhez. A kutatók tehát a három éven át tartó munka során jól összehasonlítható adatokat gyűjthettek, hiszen a napjainkban jellemző és a jövőben várhatóan kialakuló életközösségek itt lényegében egymás mellett élnek.

A kétféle sekélytengeri környezet összehasonlítása alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a ma jellemző kiterjedt barnamoszaterdő az óceán elsavasodása miatt gyepszerű élőhellyé fog változni, ami magával hozza majd a biológiai sokféleség csökkenését is. A kevésbé agresszív, ritkább fajok eltűnhetnek, a csótányok és patkányok tengeri megfelelőinek számító „gyomhalak” populációja pedig várhatóan megduplázódik majd. Ezek egyedszámát alapesetben kordában tartanák a közepes méretű ragadozók, ám várhatóan utóbbiak is eltűnnek majd ezekről az élőhelyekről.

Nagelkerken et al. (2017) Species Interactions Drive Fish Biodiversity Loss in a High-CO2 World. Current Biology 27: 2177–2184. (Fotó: NOAA)

Cikkem a National Geographic honlapján.