Kép

Inspiráló Nők Díj 2020 jelölés

Hihetetlen öröm ért: kutatóként és tudományos újságíróként JELÖLÉST KAPTAM A 2020-AS INSPIRÁLÓ NŐK DÍJRA. A hét kategória győzteseit a 3-3 jelölt közül most a közönség választja ki online ide kattintva:

Közönségszavazás

Engem A LEGINSPIRÁLÓBB FIATAL TEHETSÉG kategóriában jelöltek, de a szavazás csak úgy lehetséges, ha mindegyik kategóriában szavaztok a számotokra legszimpatikusabb hölgyekre (a képek felett kell pipálni, aztán legalul SZAVAZOK! gomb).

A közönségszavazás február 24. éjfélig tart, a győzteseket a március 5-i Inspiráló Nők Estje gálán hirdetik ki, elképesztő izgalmas lesz! Minden szavazatot és megosztást nagyon nagyon köszönök Nektek!

Kép

Fontos érzéküket veszíthetik el a halak

A szárazföldi élőlények a légnemű anyagokat szaglással, az oldott anyagokat pedig ízleléssel érzékelik, a halak azonban a szaganyagokkal is oldott állapotban találkoznak. Szaglásuk az orrtájékon elhelyezkedő páros szaglógödör csillószőrős érzéksejtjeinek megfelelő működésén múlik, melyekkel egyes szaganyagokat már igen kis koncentrációban és nagyobb távolságból is megérezhetnek.

A halak életében ez a képesség létfontosságú, hiszen szaglásuk segítségével keresnek táplálékot, jellegzetes szaganyagok alapján azonosítják fajtársaikat és kerülik el a ragadozókat, de így védik élőhelyüket és így találnak megfelelő ívóhelyeket is.

Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerzői először tették fel a kérdést, hogy vajon a világtengerek folyamatosan növekvő savasodása befolyásolhatja-e ezt a halak számára oly fontos képességet. A kérdés megválaszolása érdekében a kutatók fiatal farkassügérek (Dicentrarchus labrax) viselkedésváltozásait figyelték és hasonlították össze a mai és a század végére jósolt szén-dioxid szint mellett. A vizsgált halak a savasabb vizekben gyakran mutatták a szorongás jeleit, kevesebbet úsztak, emellett pedig jóval kevésbé reagáltak a ragadozók közeledtét jelző szagok megjelenésekor. A változásokat idegrendszeri szinten és a szaglásért felelős gének szintjén egyaránt tetten érték. A jelenség hátterében az állhat, hogy az illatmolekulák savasabb közegben máshogy érintkezhetnek a halak szaglóreceptoraival, ami csökkenti a különböző szagingerek megkülönböztetésének lehetőségét.

A század végére tehát várhatóan sokat romlik majd a pikkelyesek szagérzékelése, ami túlélésüket tekintve jelentős veszélyekkel járhat. A most feltárt probléma ráadásul nagy valószínűséggel más fajokat is érint majd.

Porteus et al. (2018) Near-future CO2 levels impair the olfactory system of a marine fish. Nature Climate Change 8 737-743., Harka-Sallai (2007) Magyarország halfaunája. Kép: Wikimedia Commons.

Cikkem a National Geographic honlapján.

Kép

Csend a lelke mindennek

Ki ne ismerné azokat a hétvégi reggeleket, mikor egy fárasztó hét után végre egyszer tovább lehetne húzni a lóbőrt, de a szomszéd éppen akkor kerreg, csattog, zörög vagy zúg valamivel? Azt viszont már csak jóval kevesebben tudják, hogy modern világunk zajai nemcsak a pihenni vágyókat zavarják, hanem az apró pókoktól kezdve az óceán élőlényein át a méretes emlősökig számos állatcsoport viselkedésére is hatnak. De vajon van megoldás?

Bár sokan úgy képzelik, hogy a tenger mélyén végtelen csend honol, valójában ennek épp az ellenkezője igaz. Zuhogó eső, lecsapó villámok, megtörő hullámok, reccsenő jégtáblák, földrengések, vulkánkitörések és különféle tengeri élőlények – mind-mind a vízalatti hangkavalkád forrásai lehetnek, és akkor még a növekvő emberi jelenlétből származó mesterséges hangok nem is kerültek górcső alá. Ráadásul ezek a legkülönfélébb eredetű hanghullámok a tenger mélyén ötször gyorsabban haladnak, mint légkörben terjedő testvéreik, és (részben a kevesebb akadály miatt) azoknál lényegesen nagyobb távolságra is eljuthatnak. Mindezek ismeretében könnyen belátható, hogy egy olyan világban, ahol a napsugarak csupán a felső 200 méternyi vízoszlopot világítják át és nagyjából 1 kilométeres mélységben már éjjel-nappal tökéletes sötétség honol, a hangképzés és a hallás igencsak praktikus képességnek számít. Bővebben…

Kép

Emberillatú poloskataxi

Bár a legnagyobb bosszúságot a zsúfolt nagyvárosok lakóinak okozzák, valójában bárhová, akár a legtisztább vidéki házba is befészkelhetik magukat a vérszívó ágyi poloskák. A tökéletes összkomforthoz ugyanis számukra mindössze két dolog nélkülözhetetlen: nappali búvóhely és éjszakai táplálékot jelentő emberi vér. Ha pedig egyszer valahol tanyát vernek, rendkívül nagy kihívás kiirtani őket, még a profi felszereléssel bíró szakavatott rovarirtóknak is. A mindössze néhány milliméteres vérszívó ugyanis megfelelő körülmények között naponta akár két-három petét is rakhat. Ezek ráadásul rendkívül gyorsan ki is fejlődnek, így

mire az ember az első példány megjelenése után egy hónappal észbe kap, már 20 ágyi poloska és további 100 pete is lehet a lakásában.

Ilyen hívatlan vendéget senki sem szeretne látni a lakásában. De akkor mégis hogy kerülnek oda? A Sheffieldi Egyetem kutatói most annak jártak utána, hogy egy fertőzött szállodai szobából miként lehet hazavinni a rengeteg bosszúságot okozó rovarokat. Ez idáig úgy vélték, hogy az ágyi poloskák csupán véletlenül pottyanhatnak bele a turisták csomagjaiba, az új eredmények azonban mindezt más megvilágításba helyezik. A kutatók a kísérlet elején önkénteseket kértek fel, hogy parfümmentes szappannal fürödjenek meg, majd viseljenek pamut pólót és zoknit néhány órán át. Az általuk viselt ruhákat aztán táskákba helyezve olyan szobákba vitték, ahol minden környezeti tényezőt, így például a hőmérsékletet vagy a szén-dioxid-szintet is szabályozni tudták. A szobák közepén egymástól egyenlő távolságra elhelyezett táskák közül kettőben viselt, kettőben pedig teljesen ugyanolyan tiszta ruhák voltak, a négy táska közé pedig ágyi poloskákat engedtek. 96 óra elteltével kiderült, hogy a vérszívók kétszer szívesebben választották a viselt ruhákat az azokon maradt emberi illatok miatt. Amikor az emberi légzést utánozva magasabb szén-dioxid szintet állítottak be a kísérleti szobában, akkor is ugyanezt az eredményt kapták. Mindez arra utal, hogy

egy fertőzött ágyon hagyott viselt ruha, vagy egy nyitva felejtett bőrönd akár már egy hétvégi kiruccanás alatt is sok ágyi poloskát vonzhat,

ami ráadásul akkor is igaz, ha mi magunk nem is tartózkodunk a szobában. Az ágyi poloskák dolgát némileg nehezíthetjük, ha ruháinkat zárt táskákban tároljuk.

Hentley et al. (2017) Bed bug aggregation on dirty laundry: a mechanism for passive dispersal. Scientific Reports 7 (1) doi: 10.1038/S41598-017-11850-5

Cikkem a National Geographic honlapján.

Kép

Blogdíj

A FarkasSzem tudományos ismeretterjesztő blog még épp csak 5 hónapos, ám nagy örömömre szolgál, hogy a Juhari Zsuzsanna – az Élet és Tudomány munkatársa – emlékére létrehozott tudománynépszerűsítő blogpályázaton a szakértő zsűri különdíjjal, elismerő oklevéllel méltatta. A Juhari Zsuzsanna-díjat a Ritkán Látható Történelem blog, a Tudományos Újságírók Klubjának különdíját pedig Molnár V. Attila kutatói blogja kapta. A szakmai zsűri elismerő oklevéllel díjazta a Dunai Szigetek blogot, a Szabadtüdős Természetbúvár blogot, a Passport blogot, a Contrapasso blogot és Kugi blogját is.

Néha óriási szakadék van a két oldal: a tudományok képviselői és a befogadók között. Épp ezért nagy szükség van olyan emberekre, akik mindkét oldalt megértik és hidat tudnak képezni köztük. Akár egy bloggal.

Elismerő oklevél

Kép

Ostoros kórokozók blokkolása

Innovatív módszerrel lépnének fel a kutatók az álomkór, a fekélyekkel járó leismaniasis és a szívproblémákat is okozó Chagas-kór terjedése ellen, melyek emberek millióit érintik világszerte. A betegségeket egysejtű élősködők okozzák, melyek különböző vérszívók csípése által kerülnek az emberi véráramba. Az álomkór például a cecelégy nyála által továbbított Trypanosoma brucei, a Chagas-kór pedig a vérszívó rablópoloska csípés helyéhez ürített székletével terjedő T. cruzi ostoros parazitákhoz köthető. A T. brucei paraziták kezdetben 2-3 héten át a rovarok bélrendszerében élnek, később pedig a nyálmirigyekbe vándorolnak át, ahonnan a következő csípéskor már közvetlenül az emberi szervezetbe juthatnak. A cecelégy testében való vándorlás azonban veszélyekkel terhes számukra, hiszen át kell haladniuk például a bélrendszer fizikai határain vagy ellen kell állniuk az emésztőenzimeknek. Azt már korábban felfedezték, hogy a paraziták ezt az utat nem egyedül, hanem csoportosan teszik meg, azt azonban mostanáig homály fedte, hogy mozgásukat vajon hogyan képesek összehangolni?

A legújabb kutatások szerint az egyedek közti kommunikációt jelzőhólyagocskák (exoszómák) segítik, amiket veszély esetén maguk a paraziták választanak ki. Ezek megjelenése megzavarja és megakasztja a szomszédos élősködők addig akadály nélkül folyó vándorlását is, mintha a „felderítők” azt üzennék utánuk érkező társaiknak: maradjatok távol! Az eredmények azt sugallják, hogy ez a fajta „parazitacsevej” távol tartja az életerős egyedeket a sérültektől, és nem utolsó sorban a kedvezőtlen környezeti hatásoktól is. Az eredmények a bábeli esetre emlékeztetnek: ha sikerülne kikapcsolni a paraziták közti kommunikációs rendszert, az olyan új gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet, melyek a kezelésben és a pusztító betegségek terjedésének megelőzésében egyaránt segíthetnek.

Eliaz et al. (2017) Exosome secretion affects social motility in Trypanosoma brucei. PLOS Pathogens 13 (3) article. no. e1006245. (Kép: Fig. 8. Hősokkra kiválasztott jelzőhólyagocskák)

Még több érdekesség az Élet és Tudomány 2017/17. számában megjelent cikkemben olvasható.

Kép

Üvegcsapdák

Rajzik a dunai tömegtegzes Budapesten! Kétségtelen, hogy a faj nevével nem sokat találkozunk a mindennapokban, holott a Duna-parton sétálva április végétől június elejéig gyakran megfigyelhetjük tömeges repülésüket. Szaporodásuk természetes körülmények között a folyók mentén álló nagyobb fák vagy bokrok csúcsainál zajlik, ám a tegzesrajok gyakran feltűnnek a rakparti üvegpaloták ablakainál is. Később a párosodó tegzesek és a petézéshez készülő nőstények közül egyre több az ablakokra is rászáll, végül pedig rengeteg egyed a Duna vize helyett az üvegre petézik. A rovarok különös viselkedésének hátterében a poláros fényszennyezés áll: rajzás elején vonzóbbnak találják a poláros fényt visszaverő ablakokat, mint a természetes rajzóhelyüket jelentő magas fákat, az ablakra szállva pedig azért petéznek le, mert a vízszintesen poláros üvegfelületet az optikai hasonlóság miatt tévesen vízként azonosítják.

Az üvegnél repdeső rovarfelhő könnyen megszerezhető táplálékot jelent számos madárfajnak is: a barázdabillegetők akár röptükben vagy egy helyben lebegve is képesek elkapni a tegzeseket, az üvegre szállt példányokból pedig házi verebek, szarkák és széncinegék is lakmározhatnak. Egy új megfigyelés szerint nagy fakopáncsok is csipegettek a tegzesekből, ami azért különleges, mert korábban még nem jegyezték fel, hogy ez a faj a közismert fakopácsolás helyett vízparti üvegépületeknél táplálkozott volna.

Pereszlényi et al. (2017) Atypical feeding of woodpeckers, crows and redstarts on mass-swarming Hydropsyche pellucidula caddisflies attracted to glass panes. Urban Ecosystems doi:10.1007/s11252-017-0672-3 (Kép: Kriska György, videó: Supplementary Video Clip 1.)