Dúsan szőrözött talp, feltűnően hosszú láb, sűrű pofaszakáll, szőrpamaccsal ékesített fül. A példátlan érzékszervekkel megáldott hiúz mind szellemi, mind testi képességek tekintetében kiállja a versenyt bármely macskafélével szemben, emberként találkozni vele azonban szinte lehetetlen. A kutatók épp ezért mozgásérzékelő vadkamerákkal próbálnak a közelükbe férkőzni, az így kapott adatok ugyanakkor nem mindig jelentenek jót.
Travis King, a Washington State University végzős hallgatója 2016 és 2017 nyarán a hasonnevű állam területén mintegy 7000 négyzetkilométernyi potenciális élőhelyet fésült át, hogy a kanadai hiúz nyomára bukkanjon. A természetvédelmi szakemberek, önkéntes túrázók és egyetemisták hathatós közreműködésével zajló terepmunka során 650 kameracsapdát helyeztek el a területen, majd az így készült kétmillió képet részletes elemzésnek vetették alá.
Kiderült, hogy a 175 monitorozott terület közül mindössze 29 esetében (azaz 51 kameránál) lehet bizonyítani a kanadai hiúz jelenlétét, vagyis a potenciális élőhelyek 20 százalékán fordul csak elő ez a hatalmas mancsú fantom. Kanadában és Alaszkában még vannak ugyan stabil populációi, az elterjedési területének déli határát jelentő Washington államban a korábbiaknál jóval kevesebb élőhely képes már csak kielégíteni a faj speciális igényeit.
A The Journal of Wildlife Management májusi számában közölt tanulmány szerint az ok a klímaváltozás lehet, a következő évtizedekben pedig a helyzet csak még tovább romlik majd. Az emelkedő átlaghőmérséklet, az egyre gyakoribb és súlyosabb erdőtüzek, valamint a csökkenő hómennyiség ugyanis mind ellene dolgozik egy olyan fajnak, amely kimondottan a tömör havon történő vadászatra specializálódott lábakkal rendelkezik. A csökkenő hómennyiség ráadásul azt is valószínűsíti, hogy territóriumában egyre többször kell majd összecsapnia a délebbről ideportyázó pumával és vörös hiúzzal.
Az ibériai hiúz helyzete ezzel szemben igen pozitívan alakult az elmúlt két évtizedben, miután zsákmányállatának fogyatkozása és élőhelyének feldarabolódása miatt 2002-re mintegy száz egyede maradt csak életben. A kihalás szélére sodródott faj megmentése érdekében számtalan természetvédelmi szervezet szakemberei fogtak össze, a példátlan szaporítási programnak köszönhetően pedig egyre több hiúzbébi látta meg a napvilágot.
Bár az állatok viselkedésével, fogságban történő párzásával és az utódok természetbeni boldogulásával kapcsolatban rengeteg kérdés merült fel, a fokozott erőfeszítések révén az ibériai hiúz vadon élő állománya mára mintegy hétszáz egyedet számlál. A munka azonban nem állhat le, hiszen bőven akad még feladat az élőhelyvédelem tekintetében is, sőt stabilizálni kell a hiúzok legfontosabb táplálékát jelentő nyulak populációjának méretét, ami két korábbi vírusos megbetegedés miatt az 1950-es évek óta mintegy 90 százalékkal esett vissza.
Travis W. King et al. (2020) Will Lynx Lose Their Edge? Canada Lynx Occupancy in Washington. The Journal of Wildlife Management 84 (4) 705-725.
Cikkem az Élet és Tudomány 2020/22 számában jelent meg.
tudomany.blog 