Kép

Fagyasztott embriók, lombikvarangy, terepi rinókórház

Bár mesterséges megtermékenyítés révén már több mint 8 millió gyermek jöhetett világra az elmúlt négy évtizedben, az állati lombikprogramokkal még nem állunk ilyen jól. Súlyosan veszélyeztetett varangyokkal és óriásteknősökkel ugyan már vannak biztató próbálkozások, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a módszer lehet az északi szélesszájú orrszarvú túlélésének záloga is. De vajon hogy működik ez az eljárás a gyakorlatban és mik az eddigi tapasztalatok?

Cikkem 2020. február 5-én a tudas.hu portálon jelent meg.

Fotó: Ami Vitale
Kép

Karácsonyi mementó

Hiába figyelmeztették időben a hatóságokat a közelgő veszedelemre – mire megkapták a szükséges engedélyeket a fogságban történő szaporításra, már csak egyetlen példány maradt életben. Kapkodva húzták fel a denevérhálót, 30 ultrahang-detektorral rögzítették a sziget éjszakai neszeit, hátha sikerül befogniuk, de a faj megmentéséért folytatott minden küzdelmük kudarcot vallott. 2009. augusztus 26-án végül az utolsó egyed is elnémult, így a karácsony-szigeti törpedenevér azon ritka fajok egyike lett, melynek napra pontosan ismerjük a kihalását.

A karácsony-szigeti törpedenevér (Pipistrellus murrayi) alig néhány évtizede még gyakori fajnak számított az ausztrál fennhatóság alá tartozó szigeten. A nőstények mintegy ötven egyedből álló kolóniákat alkotva nevelték kölykeiket az ottani zárt lombkoronájú erdő fáinak üregeiben, miközben a hímek egyedül, remeteként múlatták pihenőidejüket. A felnőtt egyedek egyetlen éjszaka alatt akár saját testtömegükkel megegyező mennyiségű repülő hangyát, éjjeli lepkét vagy más rovart is képesek voltak elfogyasztani, melyeket a hazai denevérekhez hasonlóan az emberi fül számára érzékelhetetlen, magas frekvenciájú ultrahangok segítségével találtak meg. Ám míg hazánkban 28 denevérfaj táplálkozáshoz és egyedek közti kommunikációhoz használt hangja zengi be a tájakat, addig a Karácsony-szigeten csupán egyetlen faj tájékozódott így, ez a törpedenevér. Az ottani szakembereknek tehát jóval könnyebb dolguk volt, amikor az ultrahang-detektorok által rögzített jelek alapján mérték fel a faj előfordulását, azokat ugyanis nem keverhették össze egyetlen másik faj által kibocsátott hanggal sem.

Az így rögzített részletes adatsorok alapján a faj sorsa az 1980-as években vett hirtelen fordulatot, az egyedszám csökkenése pedig nagyjából két évtized alatt olyan mértékűvé vált, hogy Lindy Lumsden és kollégái a természetvédelmi intézkedések ellenére 2009 januárjában már csak négy szoptató nőstényt találtak a sziget nyugati részén. Hiába kongatták azonban a vészharangokat, a fogságban történő tenyésztéssel kapcsolatos engedélyeket azonnali cselekvés helyett csak hosszú tanácskozások sorozata után, 2009 júliusában kapták meg az ausztrál hatóságoktól. Az ezt követő idegtépő négy hét alatt a kutatók minden innovatív eszközt bevetettek, hogy az életben maradt apró egyedek nyomaira bukkanjanak, a karácsony-szigeti törpedenevér hangját augusztus elmúltával már soha nem rögzítették többé.

Bár mindennek már több mint tíz éve, a kihalást előidéző folyamatokkal kapcsolatban máig sok a nyitott kérdés. Egyes elképzelések szerint az egyik jelentős faktor az 1890-es években kezdődő foszfátbányászat folyamatos térnyerése lehetett, melynek következtében a természetes esőerdei növényzet körülbelül negyede tűnt el a szigetről. A felhagyott, kopár bányaudvarokat aztán invazív fajok vették birtokba, így a törpedenevér által kedvelt rothadó, üreges fatörzsekből egyre kevesebbet lehetett találni a területen.

Az élőhelyvesztés mellett azonban más veszélyek is leselkedtek az apró bőregerekre: a behurcolt házi macskák és házi patkányok támadásai mellett például rengeteg problémát jelentett számukra a sárga színű és különösen agresszív „őrült hangyák” (Anoplepis gracilipes) szuperkolóniáinak jelenléte, melyek első úttörői 1915 és 1934 közt egy teherhajó rakományával jutottak el a szigetre. A kiszemelt gerinctelen áldozatokra hangyasavat spriccelő hangyák térnyerése miatt ugyanis egyfelől csökkent a törpedenevér által fogyasztott rovarok mennyisége, sőt az őrült hangyák sok esetben akár közvetlenül is zavarhatták a pihenő kolóniát. Bármelyik igaz is ezek közül, a karácsony-szigeti éjszakák többé már biztosan nem lesznek ugyanolyanok.

Woinarski (2018) A Bat’s End: The Christmas Island Pipistrelle and Extinction in Australia. Csiro Publishing. p. 280. Fotó: Potyó Imre

Cikkem az Élet és Tudomány 2019/51-52. számában jelent meg.