A teknősök 220 millió éve szerves részét képezik az ökoszisztémának és legalább 400 000 éve fontos szerepet játszanak az emberi kultúrában is. Visszaszorulásuk azonban mostanában olyan ütemben zajlik, ami jelentősen meghaladja a kréta-paleogén határnál, azaz a 65 millió évvel ezelőtt tapasztalt veszteségeiket – derül ki egy Biodiversity and Conservation szaklapban megjelent tanulmányból.
Mint arra Malcolm L. McCallum, a publikáció szerzője rámutat, ha mindez így folytatódik, ezek a karizmatikus állatok még életünk során további súlyos veszteségeket szenvedhetnek el, az elkövetkező évszázadokban pedig akár a teljes csoportjuk eltűnhet. A teknősök szénája ráadásul ennél akár még rosszabbul is állhat, a kutató szerint ugyanis számos fajukról évtizedek óta nincsenek új adatok, így sokuk helyzete bizonytalan, főként a szándékos és járulékos fogások, az illegális vadászat, az éghajlatváltozás, a szennyezések és betegségek, valamint a szaporodóhelyüket jelentő partszakaszok gyors átalakulása miatt.
Május elején ugyanakkor érkezett teknősügyben egy másik fontos hír is a Karib-tengeren fekvő Kajmán-szigetekről, ahol a páncélban rejtőző állatok a terület nemzeti szimbólumai. Régen ugyanis milliónyi teknős fészkelt ebben a térségben, így a szigetcsoport a világ egyik legnagyobb fészkelőhelyének számított. A túlhalászat miatt azonban az egykor virágzó populáció az 1800-as évek elejére összeomlott, mára pedig a helyi szakembereknek komoly erőfeszítésébe telik, hogy a fennmaradó populáció túlélhessen.
Szerencsére a nemes ügy mellé állt a helyi lakosság is, így számos helyi szervezet, ingatlantulajdonos, vállalkozó és önkéntes tesz nap mint nap azért, hogy a parton fészkelő teknősök a lehető legjobban védve legyenek. A természetvédelmi tevékenységek körébe beletartozik néhány szigorú jogszabály, a folyamatos járőrözés és a teknősbarát közvilágítás tervezése, de működik a területen egy páncélosokra specializálódott központ is, ahol a teknősökkel történő búvárkodás mellett kulcsszerep jut a fogságban történő tenyésztésnek.
A Frontiers in Marine Science szaklapban most megjelent tanulmány szerint a Kajmán-szigeteki természetvédelmi erőfeszítések hatásai kétségtelenül pozitívak. Míg ugyanis 1998-99-ben mindössze 39, addig 2019-ben már 675 teknősfészket találtak a szakértők a területen, és szerencsére előkerültek olyan fajok, amit korábban lokális szinten már kihaltnak tekintettek. Az adatok különösen az álcserepesteknős és a közönséges levesteknős tekintetében biztatóak.
A Kajmán-szigeteki teknőspopuláció mérete persze még így is messze a történelmi szint alatt van, az adatok szerint pedig valamilyen szinten sajnos továbbra is jelen van az illegális pusztítás. Az összefogás eredményeként látható reménysugár azonban mindenképp biztosabbá teszi a bizonytalan teknősjövőt.
Cikkem eredetileg az Élet és Tudomány 2021/21. számában jelent meg. Fotó: Teknőscentrum a Kajmán-szigeteken – http://www.turtle.ky