Javában zajlik hazánkban az inváziós szúnyogok lakossági felmérése

Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai harmadik éve gyűjtenek lakossági adatokat a hazánkban terjedő inváziós csípőszúnyogokról. Utánajártunk, mennyire lehet létjogosultsága egy ilyen felmérésnek, a fajok közti nüánsznyi különbségeket ugyanis egyáltalán nem egyszerű megkülönböztetni.

Az elmúlt évtizedekben számos olyan faj bukkant fel és telepedett meg Magyarországon, amely eredendően a trópusi, vagy szubtrópusi területeken őshonos. Ilyen többek között a meglehetősen agresszív ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog is, melyek többféle vírust és fonálférgeket is terjeszthetnek, továbbá más őshonos fajok kiszorításával felboríthatják a létező ökológiai kapcsolatokat.

Mivel ezek az inváziós csípőszúnyogfajok emberre és háziállatokra egyaránt veszélyes kórokozók hordozói lehetnek, kiemelten fontos, hogy a lehető legjobban megismerjük a fajok elterjedésének térbeli és időbeli mintázatait és ökológiai igényeit, hogy időben azonosítani tudjuk a potenciálisan fennálló járványügyi fenyegetettséget.

Ennek érdekében indított országos szúnyogmonitorozó programot 2019-ben az Ökológiai Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem, a kutatás érdekessége azonban az, hogy a mintákat nem a kutatók, hanem a lakosság gyűjti.

„Gondoljon ránk, mielőtt agyoncsapná!”

Tény, hogy a szúnyogok tudományos igényességű vizsgálatához nagyon komoly szakmai ismeret és rutin szükséges, hiszen ember legyen a talpán, aki laikusként fel tudja ismerni a Magyarországon őshonos ötven féle csípőszúnyogfajt, sőt még a három fenti trópusi jövevényt is meg tudja ezektől különböztetni.

A monitoring program alapvetése azonban az, hogy az inváziós csípőszúnyognak vélt állatok lefotózására, vagy befogására bárki képes, aki azonosulni tud a projekt fő üzenetével. A kutató szakemberek létszáma és ideje ugyanis véges, ezért fizikai lehetetlenség, hogy ők végezzenek folyamatos megfigyeléseket az ország teljes területén.

A lakosság persze nincs egyedül, a beküldött mintákat és fotókat ugyanis minden esetben dipterológus (kétszárnyúakkal foglalkozó) szakemberek ellenőrzik és szükség esetén felülbírálják.

És ahhoz képest, hogy a szúnyogok elkülönítése valóban nehéz, a honlapon közzétett adatok és térképek szerint az önkéntesek egészen jól teljesítenek: 2020-ban 587 inváziós csípőszúnyogot, 466 őshonos csípőszúnyogot és 259 másféle kétszárnyút küldtek be az adatbázisba az ország minden tájáról.

Szóval ugyan a beküldött állatok kicsit több mint fele nem teljesen az volt, amit a kutatók vártak, a közel hatszáz inváziós csípőszúnyog mégis rendkívül értékes segítséget jelentett számukra.

Ahol ugyanis valóban előfordul az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog, oda a segítőknek hála sokkal hatékonyabban tervezhető egy-egy célzott tudományos terepkísérlet, miáltal az ellenük való védekezés is jóval hatékonyabbá válhat.

Ezt viszont némileg nehezíti, hogy kiderült, a veszélyes három faj ma már az egész országban előfordul. Ettől függetlenül a kutatás nagyon hasznos eredményeket hozott, mert pontosította a jelenlétüket. Látható például, hogy Budapesten mindhárom egzotikus szúnyogfaj nagyobb számban röpköd, de az is lehet, hogy csak a megfigyelők voltak itt aktívabbak.

A tudomány civil támogatói

Az ilyen lakossági adatgyűjtésen alapuló kutatások egyébként egyáltalán nem ritkák a világon, mivel a vizsgált környezettől függetlenül rendkívül idő- és költséghatékonyak.

A Frontiers in Environmental Science szaklap hasábjain januárban megjelent tanulmány szerzői például 126 olyan tudományos cikket elemeztek, ahol ez a fajta módszertan segítette az inváziós fajok feltérképezését.

A szemügyre vett cikkek 68 százaléka szárazföldi fajokat, 21 százaléka tengeri fajokat, 22,7 százaléka szárazföldi növényeket, 19,3 százaléka rovarokat, 10,9 százaléka pedig emlősöket vizsgált, ami arra utal, hogy a lelkes amatőrök mindenféle faj monitorozására örömmel vállalkoznak, miközben az adott tudományterület népszerűsége és ismertsége is nő.

A cikk a tudas.hu-n jelent meg.