A természetes élőhelyek eltűnése, a növekvő földhasználat, az intenzív erdőgazdálkodás, a mezőgazdasági tevékenység, a klímaváltozás, a fényszennyezés és az idegenhonos fajok terjedése mind potenciális veszélyt jelent a rovarok számára, visszaszorulásuk és eltűnésük pedig idővel komoly fennakadásokat okoz majd számos alapvetően fontos ökoszisztéma-szolgáltatás tekintetében. Érdemes tehát belenézni a visszapillantó tükörbe, hogy történt-e már hasonló a földtörténeti múltban.
Mint ismeretes, Földünk élővilágát az elmúlt félmilliárd évben öt nagy kihalási hullám sújtotta: a 443 millió évvel ezelőtti ordovícium végi, a 376 millió évvel ezelőtti késő devoni, a 251 millió évvel ezelőtti perm végi, a 200 millió évvel ezelőtti triász végi és a 65 millió évvel ezelőtti kréta végi drasztikus őskörnyezeti változások megszámlálhatatlan fajt tüntettek el végleg a Föld színéről. Ezek közül ráadásul számos szervezetről jó eséllyel sosem szerzünk már tudomást. Nem mind rendelkezik ugyanis hosszabb ideig fennmaradó szilárd vázzal, nem mind éli túl a dögevők, üledékfalók és mikrobiális élőlények lebontó tevékenységét, vagy egész egyszerűen tudományos igényességű gyűjtőmunka nélkül sosem akadunk rá az adott példányra.
Sandra Schachat és kollégájának most megjelent tanulmánya mindezek kapcsán arra mutat rá, hogy a fenti nevezetes földtörténeti események és a napjainkban zajló hatodik kihalási hullám vizsgálata során a rovarok ezidáig igencsak háttérbe szorultak. Mindez a kutatók szerint azzal is magyarázható, hogy a temérdek szilárd vázú tengeri ősmaradványhoz, valamint az emlősökhöz, madarakhoz vagy hüllőkhöz képest a fenti okok miatt az ősi rovarokról kétségtelenül szegényebb a máig feltárt leletanyag. Az elmúlt időszakban tapasztalható tömeges rovarpusztulás súlyosságának és kockázatainak becslésekor ugyanakkor mégiscsak figyelembe kellene venni a korábbi tömeges rovarkihalási hullámok történéseit és a kilábalás folyamatát, feltéve ha egyáltalán lezajlott már ilyesmi a földtörténet során.
Mint azt az Annals of the Entomological Society of America szaklapban megjelent tanulmány is összegzi, valóban ismeretes öt nagyobb léptékű hanyatlás a rovarok múltjában is, ám azok időszaka, területi kiterjedése és súlyossága nem esett feltétlenül egybe a fentiekben említett öt nevezetes kihalási hullámmal. Az eddigi kutatási eredmények szerint a rovarok egyetlen igazán súlyos válsága a perm-triász határra tehető, ám a permben élt huszonhét rovarrend közül ekkor is „csak” nyolc halt ki, három megtizedelődött, majd nem élte túl a triász időszakot, négy pedig súlyos veszteségeket szenvedett, de később képes volt kilábalni.
A klasszikus értelemben vett gyors és tömeges kihalási hullámról tehát a rovarok tekintetében a perm végi kihalás kapcsán sem beszélhetünk, ami a cikk szerzői szerint azt jelenti, hogy a jelenlegi helyzet súlyosbodásával talán az emberek okozzák majd a rovarok első igazi tömeges kihalását.
A cikk az Élet és Tudomány 2021/5. számában jelent meg.
tudomany.blog 