A Norvégia és Izland partjainál őshonos csiga nagyon szívós volt, így a viking hajókra tapadva könnyű szerrel túlélhette az utazást az Atlanti-óceánon. Ragaszkodó egyéniségének köszönhetően végül Új-Fundland környékére is eljutott, ám míg a vikingek gyorsan távoztak, a kagyló végleg megvetette apró lábait az amerikai kontinensen. Ehhez hasonló mesterséges behurcolás már rengetegszer lezajlott a történelem során, az ebből fakadó gondok azonban a jövőben csak tovább gyarapodnak majd.
Hogy egy ember által véletlenül vagy szándékosan behurcolt faj okoz-e galibát az új élőhelyen vagy sem, az sok tényezőn múlik. Az mindenesetre tény, hogy 2005-ig világszerte mintegy 35 ezer idegenhonos fajt regisztráltak a kutatók, melyek az élőhelyek egyensúlyát és a táplálékláncot megbolygatva káros hatást gyakorolnak a természetes ökoszisztémára, továbbá a növény- és állatfajok kihalásának egyik központi mozgatórugóját jelentik. A Global Change Biology szaklapban most megjelent eredmények szerint azonban ez az állapot csak tovább romlik majd, az adott élőhelyen előforduló nem őshonos fajok száma ugyanis várhatóan még tovább gyarapodhat.
Ha a jelenlegi trendek tovább folytatódnak, csak Európában további 2500 új idegenhonos faj –főként rovar, puhatestű és rák – jelenhet meg az évszázad közepéig, ami 2005-től számítva 64 százalékos növekedést jelent. Hanno Seebens és kollégái ráadásul globális léptékben is mintegy 36 százalékos gyarapodásra számítanak 2050-ig, és eredményeik szerint Európa mellett további forrópontok alakulnak majd ki Ázsia, Észak-Amerika és Dél-Amerika mérsékelt övi részein is.
Amint arra a legfrissebb terepi felmérések során fény derült, nem túl rózsás a helyzet hazánkban sem. Az őshonos folyami rák, kecskerák és kövi rák tekintetében például az egyik legnagyobb veszélyt éppen az idegenhonos tízlábú rákfajok megjelenése és gyors terjedése jelenti. Ezekből hazánk területéről ezidáig nyolc került elő, ám a szakértők szerint számolnunk kell azzal, hogy a nemzetközi trendekbe illeszkedően a helyzet tovább fokozódik.
Az elmúlt közel fél évszázadban ugyanis – jelentős részben emberi hatásra – számos amerikai, ázsiai és ausztrál tízlábú rákfaj elterjedési területe is megnőtt, így sikerrel telepedtek meg már Európában is. Ám míg a hazánkban elsőként leírt idegenhonos cifrarák és jelzőrák kezdetben elsősorban osztrák akvakultúrákból kiszökve terjedt el hazánk vizeiben, az elmúlt évtizedben megtalált fajok, így az ausztrál vörösollós rák és a mexikói törpe folyami rák megjelenései már kivétel nélkül felelőtlen akvaristákhoz kötődnek. Az ember felelőssége tehát nagy, mind globálisan, mind az egyének szintjén.
Hanno Seebens és kollégái bíznak benne, hogy szigorúbb biológiai biztonsági szabályokkal és azok betartatásával ez a trend változhat, ám ehhez nélkülözhetetlenek lennének az összehangolt jogi és természetvédelmi erőfeszítések. Minderre főként a globális léptékben növekvő személy- és áruszállítás miatt lenne égető szükség, ezek ugyanis sok idegenhonos faj számára teremtenek kedvező körülményeket ebben a folyamatban.
Fotó: Potyó Imre – A cikk az Élet és Tudomány 2020/51-52. számában jelent meg.
tudomany.blog 