Kép

Tűzcsiholók

Abban, hogy az ember évmilliók alatt a természet kegyeitől függő élőlényből saját sorsát irányító fajjá válhatott, kardinális szerepe volt annak, hogy megtanult bánni a tűzzel. Ez irányú tudatos ténykedésének két legkorábbi példája a mai Kenyában fekvő Chesowanja, illetve a dél-afrikai Swartkrans területéről ismert, 1,4 és 1,3 millió évvel ezelőttről. Amikor a Homo erectus megkezdte Afrikából Ázsiába tartó vándorlását, az egyre hűvösebb klímához csak a természetben előforduló tüzek közelében tudott alkalmazkodni. Úgy hétezer évvel ezelőtt aztán a Homo sapiens már botokat dörzsölt össze, illetve tűzköveket ütött egymásnak, hogy a kipattanó szikrával száraz füvet lobbantson lángra. Mindez meleget és fényt is biztosított számára, mellyel nem csak a hidegebb élőhelyek, hanem a naplemente utáni órák kihasználásának lehetősége is megváltozott. A tűzcsiholás kihatott a korai ember étkezésére is: a főtt húst egyfelől könnyebben megemésztették, másfelől így a nyers hús fogyasztásából eredő fertőzéseket is elkerülhették. Az idő múlásával aztán a tűz katonai eszközzé vált, amit a felperzselt föld stratégiájától a gyújtóbombáig sokféleképpen bevetett az ember, másrészt viszont építő módon is használni kezdte: a tűzzel fejlesztett hővel kinyerte az ércekből a fémeket, megteremtette a modern acélerőművek és gépek alapjait, a gázok tulajdonságait és a gőz erejét kiismerve pedig azon szén- és fatüzelésű gőzgépek használata is megkezdődhetett, melyek az ipari forradalom első gőzmozdonyait is hajtották. Mindeközben a tűz egyre közelebb került hozzánk, így például az öngyújtók és a kempingezéskor is praktikus gázégők már sokak számára nélkülözhetetlen kütyüknek számítanak.

Még több érdekesség a National Geographic 100 zseniális gondolat különszámában.