Alkohol a túlélésért

Míg az emberi szervezet oxigén nélkül alig néhány percig maradhat csak életben, az aranyhalak és vadon élő kárász rokonaik napokat, de akár hónapokat is kibírnak a befagyott tavak mélyén kialakuló oxigénhiányos környezetben. Téli szívósságukat A magyar halászat könyve és Az állatok világa egyaránt említi: „midőn a tavak teljesen befagynak s eleven víz hiánya miatt minden hal pusztúl, a kárász még jól érzi magát.”, sőt „befagyhat a jég közé és később újból életre kel”. A túlélésért folytatott harcban több módszert is bevetnek. Amíg az év során kellő mennyiségű oxigén van a vízben, addig a széles kárászok aerob anyagcserét folytatnak, melynek eredményeként komoly glikogéntartalékokat halmoznak fel szervezetükben. Amint aztán elérkezik a téli oxigénhiányos időszak, energiafelhasználásuk csökkentése érdekében egyrészt jóval kevesebbet mozognak, de szükség esetén anyagcsere-folyamataik átalakítására is képesek. A téli anyagcsere alapját az év során felhalmozott glikogénraktárak jelentik, melyből ezek a halak oxigén jelenléte nélkül, anaerob környezetben is képesek kinyerni a túléléshez szükséges energiát. Ebben a folyamatban azonban az állatokra veszélyt jelentő tejsav is képződik, melytől valamilyen módon meg kell szabadulniuk. Páratlan módszerüket sokan irigyelhetik: a keletkezett tejsavat ugyanis etanollá alakítják át, ami később kopoltyúikon keresztül távozik szervezetükből. A széles kárászok vérének alkoholszintje ennek következtében néhány hónap zimankó után akár 50 mg/100 ml is lehet, ami szinte egész Európában súrolná vagy át is lépné az ittas járművezetést jelentő határértéket.

Fagernes et al. (2017) Extreme anoxia tolerance in crucian carp and goldfish through neofunctionalization of duplicated genes creating a new ethanol-producing pyruvate decarboxylase pathway. Scientific Reports 7 article no. 7884., Démény-Müller (2014) A széles kárász.

Cikkem a National Geographic honlapján.