A 20. század eleji nagy gazdasági világválság időszakában a drága holmik a legtöbb ember számára megfizethetetlenné váltak. Elérhetetlen luxuscikknek számított többek között a női selyemharisnya is, legalább is egészen addig, míg színre nem lépett Wallace Carothers, a DuPont kémiai vállalat vezető kutatója. Az olajszármazékokkal dolgozó Carothers ugyanis rájött, hogy polimerizáció révén – melyben lényegében molekulákat fűznek hosszú láncokba – olyan anyagot állíthat elő, mely tartósságát, szerkezetét és egyéb adottságait tekintve is módfelett hasonlít a selyemre, ugyanakkor jóval kevesebb munkával elkészíthető, ebből következően lényegesen olcsóbb is. Az új anyag neve nejlon lett, és mivel egyebek közt jutányos áron kapható női harisnyát is készítettek belőle, a két fogalom innentől szinonimaként forrt össze egymással. Kivételes szakítószilárdsága és teherbírása miatt azonban az igen népszerűvé vált anyagra a második világháború idején máshol – az ejtőernyők gyors és költséghatékony gyártásánál – volt szükség, így a harisnyák feketepiaci ára az egekbe szökött, szegény nők pedig ismét lábakat fedő viselet nélkül maradtak. Carothers találmánya azóta is afféle mindentudó, ám szerencsére ismét megfizethető anyagnak számít: hátizsák, hálózsák, sátorponyva, fürdőruha és millió egyéb termék készül belőle.
Még több érdekesség a National Geographic 100 zseniális gondolat különszámában olvasható.
tudomany.blog 