Szalmaszínű bunda, gömbölyű pocak, tömzsi lábak, rövid farok. Így fest Európa két mormotafajának egyike, a körülbelül félméteres bobak (Marmota bobak). Az Urál menti és a kazah sztyeppék gyakori lakójának számító növényevő mókusféle több családból álló telepeken, 4-5 méter mély földalatti kotorékokban éli mindennapjait. Az éjszakai burkolódzás után az első példányok általában pirkadat után fél órával dugják ki a fejüket, napnyugta előtt egy órával pedig már vissza is bújnak oda. Napközben ügyesen kihasználják a kotorékok buckáit: azon álldogálva ugyanis könnyen körbepásztázzák a környéket, ragadozó felbukkanásakor pedig – fokozottan védett közeli rokonához, a közönséges ürgéhez (Spermophilus citellus) hasonlóan – füttyöngetve jelzik társaiknak a közelgő veszélyt. A pusztai mormota néven is ismert bobakok egyedszáma vadászatuk és a sztyeppék művelésre fogása révén a 20. század elején drasztikusan visszaesett, a megfelelő intézkedéseknek köszönhetően azonban elszigetelődött populációik az 1960-as évekre újra megerősödtek, és azóta is stabilak. Élőhelyükön e percekben valószínűleg csend és béke honol, hiszen épp csak most kezdték meg késő márciusig tartó téli álmukat.
Villámlátogatás Bobakföldén
tudomany.blog 