Délután fél 4 körül lehetett, amikor a 13 millió tárgyi emléket őrző British Museumhoz legközelebb eső metrómegállóban felsétáltunk a felszínre. Bár az elmúlt 176 év legmelegebb októberi napja volt, az olykor kimondottan dermesztő széllökések miatt a kabát mégiscsak elkélt. Hiába az ekkortájt Londonban rendkívül szokatlannak számító 23-25°C-os csúcshőmérséklet, az utcán sétálva tapintható volt a feszültség. A brit fővárosra ugyanis váratlanul olyan sötétség ereszkedett, mint amilyet közvetlenül naplemente előtt lehet tapasztalni, miközben a tűzvörösen izzó napkorong jól láthatóan még magasan járt az égen. A szürkületi homály az élénk okkersárga égbolttal és a széllel együtt olyan érzetet keltett, mintha hirtelen egy marsi homokvihar közepébe csöppentünk volna.
Mind a szokatlan októberi hőségért, mind a kivételes látványt nyújtó égi fényekért az Írország partjait ostromló – mérsékelt övi ciklonná alakult – Ophelia (ex)hurrikán tehető felelőssé, mely néhány nappal korábban jókora mennyiségű szaharai homokot, illetve az Ibériai-félsziget északnyugati részén tomboló erdőtüzek sűrű füstjét is magába szívta. A Brit-szigetek térségébe eljutó nagyméretű füst- és homokszemcsék néhány órára megváltoztatták a fényszóródás jól megszokott természetét, így bevésve 2017. október 16-át a légköroptikai megfigyelések nagykönyvébe.
A cikk az Élet és Tudomány 2017/48. számában jelent meg.
tudomany.blog 