Sok helyen, ahol korábban sűrű, összefüggő erdőségek húzódtak, mára csupán tisztásokkal szabdalt, egyre szűkülő erdőfoltok, vagy olyan kopasz pusztaságok maradtak, mint amilyen a gyalult deszka. Ezeken a fakitermelések miatt változó élőhelyeken igen nehéz körülményekkel kell megküzdenie azoknak a fajoknak, melyek előszeretettel élik életüket legalább 200-400 méterre az erdő szélétől a fák sűrűjében. Az erdőszéli területek mentén ugyanis nemcsak, hogy több a fény, de általában a hőmérséklet is magasabb és a nedvesség is kevesebb, mint amihez szoktak.
Néhány faj akár a kihalás szélére is sodródhat, amiért képtelen alkalmazkodni az erdőségek összeszűküléséhez,
más fajok viszont jóval könnyebben idomulnak az új helyzetekhez és előszeretettel veszik birtokba az erdő peremét. Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerzői e két véglet között számszerűsíteni is próbálták, hogy 1673 kétéltű-, emlős-, hüllő- és madárfaj közül melyik milyen jövőre számíthat. A kutatók egyfelől megállapították, hogy
a vizsgált fajok 86 százalékát érinti valamilyen mértékben az erdei élőhelyek összeszűkülése,
alkalmazkodóképességük ugyanakkor igen tág határok között mozoghat. Úgy tűnik, a változó környezetre leginkább érzékeny, így a legveszélyeztetettebb fajok között van például a hátsó-indiai tobzoska, a Bahia-tapakúló, a fehérfülű gyászkakadu és a közép-amerikai tapír is, így ezek igen nagy valószínűséggel eltűnnek majd azokról az élőhelyekről, ahol az érintetlen erdő csak kis foltokban marad fenn. A mély erdőket kerülő és az erdőszéli környezetet kedvelő fajok – így a farkas, a zöld leguán és a közönséges óriáskígyó – azonban még nyerhetnek is a változó környezetből. A kutatók azt remélik, hogy az új adatok a riasztó ütemben eltűnő fajok megóvásáért folytatott küzdelemben is segíthetnek.
tudomany.blog 