A modern, energiatermelő agrárgazdaságban egyre fontosabb szerepet töltenek be a biogázüzemek, amelyekben a különféle szerves hulladékok környezetkímélő feldolgozásával és hasznosításával oly módon nyerhetünk hő- és villamosenergiát, hogy a technológiai maradékanyagok nem károsak, sőt talajjavító és talajerőpótló hatásuk révén előnyösen hasznosíthatók a szántóföldi, illetve kertészeti kultúrákban.
A biogázüzemekbe érkező, feldolgozásra szánt anyagok mind fizikai, mind kémiai tulajdonságaikat tekintve igen sokfélék lehetnek a szennyvíziszaptól és a hígtrágyától kezdve a lejárt szavatosságú élelmiszereken és konyhai hulladékokon át egészen a vizes mosásból származó zsíros anyagokig, a lesütött étolajig, vagy akár a takarmányozásra nem hasznosított silókukoricáig. Ezeket az alapanyagokat meghatározott receptúrák szerint töltik fermentor tartályokba, és keverés mellett, a mikrobiális közösségek lebontó tevékenysége révén metánban gazdag biogázt állítanak elő belőlük.
Bár az említett szerves hulladékok anyagi összetétele külön-külön ismert, és többnyire állandó, az üzembe szállítást követően a fermentorokba történő betároláskor egymáshoz viszonyított mennyiségük, kémhatásuk és egyéb fizikai jellemzőik igen eltérőek is lehetnek, ami megnehezíti a megfelelő keverési folyamat programozását és a lebontáshoz szükséges optimális körülmények állandó fenntartását. Márpedig a profitorientált biogázüzemek alapvető célja a folyamatos, előre kiszámítható gáztermelés, és ezáltal a tervezhető villamos- és hőenergia előállítás. Így a szerves hulladékok megfelelő betáplálása, keverése és homogenizálása kardinális kérdésnek tekinthető. Tovább >>
Cikkem a New technology magazin 2018/1. számában jelent meg.
tudomany.blog 