Traktor-okosítás

A traktor, mely korábban egyet jelentett a gumicsizmával és az olajos munkásruhában dolgozó traktorossal, mára egy rendkívül intelligens berendezéssé vált, mely két centiméter pontossággal tudja, hogy éppen hol tartózkodik, de még azt is, hogy hol járt egy évvel korábban. A traktor, mely korábban egy egyszerű mechanikus eszköznek számított, mára önállóan gyűjti, kezeli és értékeli az üzemelése során keletkező adatokat, melyek alapján szükség esetén működésének paramétereit is önállóan módosíthatja. A növények állapotára és a gyomosságra utaló, valós idejű mérései alapján képes arra is, hogy a kijuttatott tápanyagok mennyiségét igény szerint önmaga szabályozza, továbbá a betakarított termény mennyiségét mérje, rögzítse, majd azok alapján új, precíziós gazdálkodási programokat alakítson ki.

Az már csak hab a tortán, hogy a gépek a begyűjtött adatokat egymással is képesek megosztani, ami a komoly humánerőforrás-problémákkal küzdő mezőgazdaságban jóval hatékonyabb munkát tehet lehetővé az elkövetkező időszakban. Az informatika ily módon alapjaiban alakíthatja át a jövő mezőgazdasági termelését, hiszen az okoseszközök használatával jóval hatékonyabb módon és jóval kisebb környezeti terhelés mellett van lehetőség azoknak az élelmiszer-alapanyagoknak az előállítására, amikre a világon mindenütt egyre nagyobb szükség van. Tovább >>>

Cikkem a New technology magazin 2018/1. számában jelent meg.