Évszázadokon át pontatlanul festették a művészek a villámokat egy 100 villámfestményt és 400 villámfotót elemző tanulmány szerint. Az eredmények azt mutatják, hogy míg a középkorban ábrázolt cikcakkos villámágak köszönőviszonyban sem álltak a valósággal, addig napjaink festői már reálisabb villámfestményeket készítenek.
Az emberiség kezdettől fogva igyekezett megörökíteni a körülötte lévő világot, eleinte főként barlangrajzok, később pedig rézkarcok, szobrok, festmények és rajzok formájában is. Amint azonban ezeket a műalkotásokat a modern természettudomány górcsövén át szemléljük, számtalan esetben találhatunk olyan hibás ábrázolásokat, ahol a megörökített látvány nem tükrözi hűen a valóságot. A különös légköri fényjelenségeket ábrázoló régi metszeteken például igen gyakoriak a pontatlanságok, néhány éve pedig azt is tudjuk, hogy az ősemberek biomechanikai szempontból pontosabban ábrázolták a négylábúak járását, mint a későbbi korok művészei. Az új tanulmány szerint úgy fest, hogy bőven akadnak hibák a villámfestményeken is.
A fotózás hajnala előtt készült, zivatarokat ábrázoló festményeket szemlélve mindenkinek feltűnhet, hogy azokon a villámok olyan lépcsőzetes cikcakk alakzatban szelik át az eget, amilyeneket a Jupiter istent formáló ókori görög szobrok kezében is gyakran lehet látni. Mindez az 1880-as években William Nicholson Jenningsnek, a Pennsylvania Railroad fotósának is feltűnt, majd elkezdte foglalkoztatni őt a kérdés, hogy vajon ezek a furcsa villámok mennyiben hasonlíthatnak a valódiakra. A rejtély 1882 őszén oldódott meg, amikor Jennings a történelem első villámfotóinak elkészítésével elsőként igazolta a villámok cikcakkoktól teljesen eltérő formai sokféleségét, nagy hatást gyakorolva ezzel a későbbi meteorológiai kutatásokra és a művészetre is.
Jennings ezen úttörő munkája által inspirálva az ELTE kutatói számszerűen is megvizsgálták, hogy a festményeken ábrázolt villámok mennyire valósághűek, amihez egy adott villámot három mérőszámmal – a villámágak számával, a főág relatív hosszával és annak cikcakkosságával – jellemeztek. Az összehasonlító vizsgálat eredményei szerint a festett és a valódi villámok leginkább a villámágak számában különböznek: míg az elemzett festményeken látszó villámok maximális ágszáma 11 volt, addig a valódi villámoké 51. Elmondható ugyanakkor az is, hogy a művészek Jennings úttörő munkája után a korábbiaknál több elágazó villámot festettek, a kétezres években pedig – vélhetően a digitális fényképezőgépek térnyerése miatt – jelentősen megnőtt a többágú villámfestmények száma.
A kapott eredmények pontosabb megértéséhez a kutatók tíz tesztalany bevonásával pszichofizikai kísérletsorozatot is végeztek, melynek során a művészeket megtestesítő résztvevők monitoron 0.5, 0.75 és 1 másodpercre felvillantott villámfotókon becsülték a villámágak számát. E vizsgálat eredményeiből a kutatók arra következtettek, hogy a művészek azért festhettek maximum 11 ágú villámokat, mert a villámlás pillanatnyi időtartama alatt az ember csak 11 elágazásig képes megbecsülni a villámok ágszámát. 11 ág felett még a maximális 1 másodperces észlelési idő sem elegendő az ágszám helyes becsléséhez.
Stromp et al. (2018) How realistic are painted lightnings? Quantitative comparison of the morphology of painted and real lightnings: a psychophysical approach. Proceedings of the Royal Society A. 474. article no. 20170859. ¤ Festmény: Caspar Wolf (1774): Lower Grindelwald Glacier with lightning
Cikkem a National Geographic honlapján.
tudomany.blog 