Napjainkban az Appalache-hegység déli része igazi szalamandra-paradicsomnak számít: bár a legtöbb egyed önmagában annyit nyom, mint egy teáskanálnyi cukor, egy négyzetkilométernyi erdőben arrafelé akár tonnányi is lehet belőlük. Az eddigi ismereteink alapján azonban úgy tűnt, hogy ez nem lesz mindig így.
Az általuk kedvelt nedves, nyirkos hegyvidéki erdőségek ugyanis a klímaváltozás hatására oly mértékben átváltozhatnak a század második felére, hogy végül területük 70-85 százaléka válhat teljesen alkalmatlanná a szalamandralétre.
A legnagyobb gondot a növekvő párolgás okozhatja, ami nagyban megnehezíti a szalamandrák bőrlégzését. Egy friss tanulmány azonban most bizakodásra ad okot: a szalamandrák testméretét, táplálkozását és anyagcseréjét, valamint energiabevitelük korlátait és a vízhiányra adott válaszreakcióikat vizsgálva kiderült, hogy a vizsgált hét faj tűrőképessége jóval nagyobb, mint azt eddig bárki is gondolta.
Mindez pedig azt jelenti, hogy az állatok egyedi reakcióitól függően akár 72 százalékkal is csökkenhet a szalamandrák kihalási kockázata.
Érdemes lesz tehát a század második felében is óvatosan lépkedni azokban a hegyekben, nehogy valaki véletlenül eltaposson egy értékes példányt a tápanyag- és energiaáramlásban kiemelten fontos szerepet betöltő szalamandrák közül.
tudomany.blog 