Itt az álcázás forradalma

Az álcázás képessége igen praktikus dolog. Ám míg mi gyermekkorunkban csupán szemeink csukva tartásával próbáltunk láthatatlanná válni szüleink elől, vagy szűnni nem akaró migrénnel igyekeztünk megúszni egy témazárót, addig egyes állatfajok egészen lenyűgöző trükkök bevetésével lettek örökös tagjai a nagy földi mimikriklubnak. Igazi nagymesterek például a levélfarkú gekkók, akik az élőhelyüket jelentő zuzmós fatörzshöz tökéletesen igazodó foltos álruhában rejtőzködnek ellenségeik elől, ám télre kifehéredő tollaikkal a hófajdok is mesterien olvadnak bele a jéggé dermedt tájba.

Ezek a trükkök az adott élőhelyen kiválóan segítik ugyan a rejtőzködést, egy infravörös fényt érzékelő hőkamera elől azonban nem lehet ilyen formán elbújni. Infravörös fényt ugyanis minden tárgy és élőlény kibocsát, amelynek hőmérséklete az abszolút nullpont felett van, ennek következtében pedig a kamera látómezejében érzékelhető minden esemény és objektum detektálható vele akkor is, ha sűrű a köd, nagy a füst vagy teljes a sötétség. Ennélfogva egy ilyen kamerarendszer felhasználása szinte minden területen elképzelhető lehet és segítségével jelentősen csökkenthetők lennének a felmerülő biztonsági kockázatok is. Eddig legalábbis így volt. Két közelmúltban publikált tanulmány ugyanis azt sejteti, hogy speciális anyagokból készült árnyékolókkal mégiscsak el lehet majd bújni az infravörös fényt érzékelő hőkamerák elől, így a láthatatlanná tevő köpeny mégsem kizárólag a roxforti villámsebhelyes kiváltsága lehet.

Míg Omar Salihoglu munkatársaival egy aranyrétegből, egy porózus polietilén-membránból és több grafénrétegből hozott létre egy vékony, könnyű és rugalmas rejtekadó anyagot, addig Mohammad Moghimi és kollégái munkájuk során a napelemek gyártásakor használatos fekete szilíciumot módosították apró ezüstrészecskékkel a hatékonyabb fényelnyelés érdekében. Az utóbbi ultravékony matéria a milliónyi felfelé ágaskodó 12 mikrométeres szálacska révén hozzávetőlegesen az infravörös fény 94 százalékát képes elnyelni, a felület gyors felmelegedését pedig apró légcsövecskék akadályozzák meg.

Innentől kezdve már nincs akadálya annak, hogy a hőkamerák érzékelőit szántszándékkal megtévesszék, és elrejtsenek akár egy tankot is úgy, mintha az a hőkép szerint csak egy autópálya védőkorlátja lenne. Ezek után pedig csak bizakodhatunk, hogy az új anyagok használati utasításában az a mondat is szerepel majd, amit láthatatlanná tévő köpenye mellé első roxfortos évében Harry Potter is megkapott egy kis cetlire írva: “Jóra használd!

Moghimi et al. (2018) Broadband and Ultrathin Infrared Stealth Sheets. Advanced Engineering Materials. doi: 10.1002/adem.201800038. ¤ Salioghlu et al. (2018) Graphene-based Adaptive Thermal Camouflage. Nano Letters 18 (7): 4541-4548. Kép: Moghimi et al. (2018) Fig. 4.

Cikkem az Élet és Tudomány 2018/32. számában jelent meg.