A magyar kutyafajták közé tartozó mudik örök kíváncsi, rendkívül tanulékony ebek. Tekintetükkel és ugatásukkal határozottan képesek irányítani a rájuk bízott nyájat, ám igazi energiabombaként hűséges társat jelentenek a biciklisek, természetjárók számára is. Megragadó egyéniségük mellett ráadásul bundájuk változatos színe és mintázata is különlegessé teszi őket, méghozzá nemcsak a kutyatartók, de a genetikusok számára is.
Bár a mudik szőrzete leggyakrabban egyöntetű fekete, előfordulnak köztük barna, hamvas, fakó, fehér, vagy akár cifra egyedek is. A fajtára vonatkozó legkorábbi, 1936-ból származó feljegyzésekben már említést tesznek a mudik sajátos cifra – vagy más néven merle – bundájáról, az viszont csak az elmúlt években vált ismertté, hogy ez a jellegzetes mintázat pontosan milyen genetikai folyamatok eredményeként alakul ki.
Mint azt a Genes című genetikai folyóiratban frissen megjelent cikk bemutatja, a merle mutáció úgy jött létre, hogy a PMEL17 génbe beékelődött egy „ugráló genetikai elem”. Egy rendkívül érdekes genetikai mechanizmus folytán azonban ennek az elemnek változhat a hossza a sejtosztódások során, a hossz függvényében pedig változik a merle jelleg megjelenésének intenzitása is, akár oly mértékig, hogy az ún. kriptikus merle esetében láthatatlanná is válhat. A merle mutáció ezen kívül úgy is észrevétlen maradhat, hogy egy másik színgén hatására válik rejtetté.
Ha a bunda színén nem látszik, hogy az illető egyed hordozza-e a merle mutációt vagy sem, az azért veszélyes, mert két mutáns egyed keresztezéséből születhetnek olyan, ún. dupla merle egyedek, amelyek akár süketek és vakok is lehetnek. Éppen ezért az ilyen párosítások a legtöbb merle mutációt hordozó fajtában, így például a mudiban is tiltottak. Az ilyen esetek megelőzésében fontos szerepet játszanak a mutációt kimutató genetikai tesztek.
A cikk a Szent István Egyetem Médiaközpontjában készült – Szerző: Farkas Alexandra – Fotó: Pelles Zsófia
tudomany.blog 