Terráriumszökevények

Világszerte égető probléma, hogy a felelőtlen állattartók otthonából kiszökött, vagy a megunt és szándékosan kitett házikedvencek akár a természetben is képesek megtelepedni, kiszorítva ezzel más őshonos fajokat. Ennek egyik ismert példája az Amerikában őshonos aligátorteknős, amiből hazánk területéről tucatnyi csatornafedél nagyságú felnőtt példány, és több utód is előkerült az elmúlt években.

Az igazi gond az, hogy ezek az aligátorteknősök (a gyakran kitett ékszerteknősökkel együtt) nagyobb testméretüknél fogva könnyedén megtámadják és kiszorítják élőhelyükről az őshonos mocsári teknősöket. Mindezt ráadásul nemcsak fizikai erő kifejtésével érik el, de olyan mételyt is terjesztenek, ami ellen a mocsári teknősök szervezete eredetileg nem volt felkészülve.

A fentihez hasonló inváziós folyamatokat sok esetben az indítja el, hogy a kisállatkereskedésben megvásárolt házi kedvencek a kiválasztás pillanatában még egészen picikék, azt azonban sokan nem gondolják át, hogy ezek az apróságok néhány év alatt 10-15 kilogrammosra – vagy egzotikus siklók esetében akár több méter hosszúra – is megnőhetnek. Az állatok abajgatásával kapcsolatos lelkesedés tehát gyorsan alábbhagy, hiszen ahogy telnek a hónapok, az etetés és a tisztán tartás is egyre nagyobb nyűggel jár, főleg, ha időközben iskolát, munkahelyet vagy netán még lakást is váltott a tulajdonos. Amikor pedig az állat már nem érdekes, kiteszik a természetbe, majd csak boldogul valahogy.

A kedvtelésből tartott állatok kereskedelme tehát ennek a hibás gyakorlatnak megfelelően nagymértékben meggyorsítja az idegenhonos fajok adott országban történő elszaporodását, ráadásul mindez egyre nagyobb távolságokon és növekvő gyakorisággal következik be. A különleges fajok tartása iránt vágy ráadásul egyáltalán nem lankad, a NeoBiota szaklapban most megjelent tanulmány szerzői legalábbis erre az eredményre jutottak.

Adam Toomes és kollégái olyan fába vágták a fejszéjüket, amibe előtte még senki: megpróbálták számszerűsíteni az Ausztráliában törvényileg tiltott háziállatok birtoklásának vágyát. Azt vették ugyanis észre, hogy az elmúlt két évtizedben egyre növekvő ütemben jelentek meg a kontinensen olyan nem őshonos fajok, mint az örvös sándorpapagáj, a vörös gabonasikló és a vörösfülű ékszerteknős, amelyek a természetbe kerülve viszonylag könnyen feltalálják magukat.

A kutatás során azokat a hivatalos szervek részére küldött anonim kérdéseket vették nyilvántartásba, amelyek egzotikus fajok importjának jogszerűségével voltak kapcsolatosak. Az elemzés alapján úgy tűnik, hogy az ausztrálok jelentősen elfogultak a kihalással fenyegetett, az amerikai kereskedelemben népszerű és az igen sikeres inváziós fajok tekintetében is, ami azt jelenti, hogy az így fennálló biológiai kockázatok elkerülése érdekében igen sok tennivaló akad az országban.

Both Zoltán, Magyarország egyetlen hivatásos állatbefogója szerint hazánkban is sok az ilyen jellegű probléma, melyre az egyik legjobb gyógyír a felelős állattartással kapcsolatos ismeretek átadása lehet. „A gyerekek nagyon fogékonyak, így meg fogják jegyezni, hogy a kígyó nem nyálkás és nem fog bántani. Megtanulják, hogy ezek az állatok jobban félnek tőlünk, mint ahogy mi félünk tőlük, és csak akkor támadnak, ha elálljuk a menekülési útvonalukat vagy sarokba szorítjuk őket” – meséli a specialista, aki arra is megtanítja a gyerekeket, hogy egy ilyen állat megvásárlása előtt adott esetben 20-25 évre előre kell meggondolni, hogy felelős állattartóként hogyan fogjuk beiktatni az életünkbe az etetést és a rendszeres gondozást.

A cikk az Élet és Tudomány 2020/37. számában jelent meg.