Kép

“Fényes” rovartemetők

A vizes élőhelyek világnapján egy közelmúltban felfedezett, ám korántsem új keletű környezeti probléma kerül górcső alá: a poláros fényszennyezés. A főként vízirovarokat csapdázó hatás szinte minden sötét és fényes mesterséges felület esetében jelentkezik, de a legkifejezettebb károkat a vízpart közeliek okozzák. Az elsők között megfigyelt zászlóvivő áldozatok temetőben tanyát vert szitakötők voltak, amelyek furcsa módon vonzódtak a fényes fekete sírkövek vízszintes felületeihez, miközben a világosaktól távol maradtak. Olykor oda-vissza szálldostak a fekete sírkövek felett vagy azok fényes felületét érintve le is rakták petéiket, néhány esetben pedig a sírkő feletti ágakon sütkéreztek vagy párzottak. Később más mesterséges sötét felületek közelében – például aszfaltutakon, pakuratavakban, fényes fekete és piros autókon, folyóparti üvegépületeknél és napelemeken is – megfigyeltek hasonlóan viselkedő szitakötőket és kérészeket, de más vízirovarokat is. Ezek a rovarok azonban természetes körülmények között csak vizeknél mutatnak ilyen territoriális és reproduktív viselkedést.

A rovartévedések hátterében az áll, hogy a vízhez hasonlóan a vízszintes fényes fekete felületekről is erősen és vízszintesen poláros (azaz vízszintes irányban rendezetten rezgő) fény tükröződik. Mivel a vízirovarok (az emberrel ellentétben) képesek érzékelni a fény polarizációs tulajdonságait, a sötét felületek a vízhez való optikai hasonlóság révén megtévesztőek lehetnek számukra. A világos, érdes felszínek ezzel szemben nem vonzzák őket, hisz az azokról visszaverődő fény gyengén és nem vízszintesen poláros. Fontos lenne tehát a jövőben arra is figyelni, hogy a vízpartok közelében kevesebb fényes fekete felületet telepítsenek, elősegítve ezzel a vízirovarok utódainak túlélését.

Horváth Gábor, Farkas Alexandra, Kriska György (2016) A poláros fény környezetoptikai és biológiai vonatkozásai. ELTE Eötvös Kiadó, p. 485.