Ezerszámra potyogtak a plafonról. Fülükön, szárnyukon fehér pettyek, az orruk pedig olyan volt, mintha hintőporba dugták volna. Ahelyett, hogy a barlang falán lógva töltötték volna nyugodt téli hibernációjukat, elpusztult tetemeik hevertek mindenütt. 13 év alatt 10 észak-amerikai denevérfaj hatmillió példányával esett meg ugyanez, a korábban ismeretlen kór szélsebes terjedését pedig a mai napig nem sikerült megállítani.
A telente védett tárnákban, barlangokban hibernálódó denevérkolóniák felmérése rutinmunka. A csoportosan függeszkedő mozdulatlan egyedek szíve ilyenkor percenként csak néhányat dobban, így a szakemberek könnyen lefényképezhetik őket, a képeken látható egyedek leszámolása pedig ráér utólag az otthon melegében is. Amerikai biológusok egy csoportja 2007 márciusában egy ehhez hasonló átlagos munkanapra számított, az Albany határában húzódó barlanghoz érve azonban felkavaró kép tárult eléjük: elpusztult denevérek hevertek mindenütt, tetemeiket pedig egy korábban sosem látott, fehér porszerű anyag fedte.
Miközben a fehérorr-szindrómaként elhíresült fertőzés évről évre tovább gyűrűzve néhol több mint 90 százalékkal vetette vissza Észak-Amerika denevérállományát, a kutatók az idővel versenyt futva próbálták megérteni a drámai eseménysorozat kiváltó okait. Kiderült, hogy a tetemeken látható fehér anyag a korábban ismeretlen Pseudogymnoascus destructans hidegkedvelő gomba, amelynek fonalai a telelő denevérek minden szabad bőrfelületén megtelepedhetnek. Mindez a feltételezések szerint felborítja testükben a víz- és elektrolit-háztartás egyensúlyáért felelős élettani folyamatokat, emellett pedig megnöveli téli felébredéseik számát is. Mivel a dermesztő fagyban repülő rovarok híján táplálkozni nem tudnak, a hibernációs időszakra felhalmozott zsírtartalékaikat idő előtt felhasználják, végül pedig vészesen lesoványodva még a tavasz beköszönte előtt elhullanak.
Bár tömeges európai denevérpusztulásokról nem szóltak a hírek, a vizsgáltok mára egyértelművé tették, hogy a gomba kontinensünk 15 országában, így hazánkban is jelen van, sőt Európából hurcolhatta be az ember abba az évi kétszázezer látogatót vonzó barlangba is, amely később az amerikai fertőzés gócpontja lett. Az ugyanakkor még nem teljesen világos, hogy az európai egyedek miért rezisztensek a fertőzéssel szemben. A feltételezések szerint ennek egyik faktora az lehet, hogy az európai telelőhelyeken ritkán gyűlik össze egyszerre ezernél több denevér, Amerikában viszont a tízezres csoportok is általánosnak mondhatók.
Bár a denevérek kezelésére és a gomba terjedésének megállítására már vannak erőfeszítések, igazán hatékony módszer még nem látott napvilágot. Reménykeltő lehet azonban Jonathan Palmer és kollégáinak 2018-ban közölt eredménye, mely szerint a gomba ellen hatékony fegyver lehet akár egy kézi UV-C fényforrás is. Amikor ugyanis a kutatók néhány másodpercig ilyen fénnyel világították meg a gombát, annak csupán kevesebb mint 1 százaléka élte túl a behatást, mivel hiányoznak belőle az ilyenkor a DNS-ben keletkező sérülések kijavításához nélkülözhetetlen enzimek.
Ezen kívül új lehetőségeket vet fel Joseph Hoyt és kollégáinak idén közölt kísérleti eredménye is, mely szerint a Pseudomonas fluorescens probiotikummal történő kezelés késleltetheti a denevérek kirepülési idejét. Ha ily módon sikerülne elérni, hogy a fertőzött egyedek telelőhelyükről csak tavasz közeledtével repüljenek ki, amikor már van lehetőségük táplálkozni, az esélyt adhatna számukra a túlélésre. A gyógyulás egyébként nem volna példa nélküli, Görföl Tamás és kollégái ugyanis korábban bakonyi denevérek gyűrűzésével már kimutatták, hogy egyes egyedek túlélik a fertőzést és a következő években tünetmentessé is válhatnak.
Hoyt et al. (2019) Field trial of a probiotic bacteria to protect bats from white-nose syndrome. Scientific Reports 9 (1) Article no. 9158. ¤ Palmer et al. (2018) Extreme sensitivity to ultraviolet light in the fungal pathogen causing white-nose syndrome of bats. Nature Communications 9. Article no. 35. ¤ Kép forrása: Blehert et al. (2009)
Cikkem eredetileg az Élet és Tudomány 2019/41. számában jelent meg.
tudomany.blog 