A környezetben tartósan megmaradó szerves vegyületek (POP-ok) szennyező hatásai az óceán legeldugottabb sarkait sem kímélik, holott a legmélyebb árkok környezetét eddig emberi hatástól védett, háborítatlan térségnek vélték. A kutatók a 11034 méter mély Mariana- és a 10047 méteres Kermadec-ároknál élő felemáslábú rákok szervezetében keresték az elektromos szigetelők és égésgátlók gyártásához is használt poliklórozott bifenil és polibrómozott difenil-éter esetleges nyomait. A szerves szennyezők olyan nagy mennyiségben voltak jelen az állatok zsírszöveteiben, mint ami a legszennyezettebb csendes-óceáni térségekben jellemző, és ami a földigiliszta szervezetében mért értékek tízszerese. Az 1930-as évektől az 1970-es évekbeli betiltásig 1,3 millió tonnányit állítottak elő a poliklórozott bifenilekből, melyekből ipari balesetek és szivárgások következtében a vízbe is jócskán jutott. Ezek az anyagok azonban természetes úton nem bomlanak le, az évtizedeken át tartó halmozódás közben pedig a táplálékhálózatok közvetítésével az óceán legmélyebb árkait is elérték.
A mélytenger sem ússza meg
tudomany.blog 